A Működéspolitikai Nyilatkozathoz kapcsolódó célok
A működéspolitika ismeretében általános és mérhető célok kerültek
megfogalmazásra, melyek teljesítése igazolja a szabványalapú irányítási
rendszer hatékony működését és fejlődését. A célok
- a működéspolitikával
összhangban,
- a
rendszer működtetése során szerzett tapasztalatok (pl.: nemmegfelelőségi
kivizsgálások, belső auditok, korábbi megvalósult programok tapasztalatai),
- a
jelentős hatások és kockázatok,
- a
hatásokhoz és kockázatokhoz jelentős mértékben hozzájáruló
tényezők,
- az
aktuális jogszabályok,
- a
legújabb szakmai eredmények,
- a
legjobb elérhető technológiák és gyakorlatok ismeretében
kerültek megfogalmazásra.
A célok megvalósulásának vizsgálatát a szakirányú tanácsülésekre
készített jelentések, éves értékelések, valamint a hozzájuk kapcsolódó
emlékeztetők, határozatok tartalmazzák. Általános célok a minőségirányítás területén
Az ISD DUNAFERR Zrt. vezetése vevői megelégedettségének elnyeréséért
és megtartásáért, valamint a működőképesség fenntartásához és a
versenyképes acéltermékek előállításához vállalja:
- a termékelőállítás,
valamint a hozzá kapcsolódó, illetve értékesített szolgáltatások
folyamatainak az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítási
rendszerben történő működtetését – speciális területeken megfelelve
az ISO/IEC 17025:1999 szabvány követelményeknek is;
- a
vevők igényeinek, minőségi elvárásainak teljesítését a beérkező
információk gyors és hatékony feldolgozásával, a minőséghibát
kiváltó kockázatok csökkentésével;
- a
felelősség felvállalását az általa előállított termékek és
szolgáltatások minőségéért,
- a
külső és belső érdekelt felek megelégedettségének folyamatos
javítását az elvégzett vizsgálatok visszacsatolása alapján;
- a
megrendelői igények rugalmas kezelését, az észrevételek,
panaszok, kivizsgálások tapasztalatainak munkafolyamatba
való visszacsatolását;
- a
minőség javítása mellett a költségek minimalizálását
a belső munkafolyamatok állandó javításával és a folyamatbiztonság
növelésével;
- a
gyártóberendezések és gyártástechnológiák folyamatos
fejlesztésével a gyártásbiztonság növelését, a minőséghibák
csökkentését, a termék minőségi tulajdonságainak
(szilárdság, szívósság, képlékenység) szóráscsökkentését,
a gyártás gazdaságosságának javítását;
- korszerű
folyamatszabályozó és ellenőrző rendszerek megvalósítását és
üzemszerű alkalmazását, valamint a gyártási folyamat monitoring
rendszerének tökéletesítését ;
- a
teljes vertikális folyamat - a beszerzéstől
a késztermék kibocsátásáig - minőségellenőrzéssel (bemeneti-,
gyártás előtti-, gyártásközi- és végellenőrzés) történő átfogását;
- az
erőforrások - gyártóberendezés,
anyag, energia, gyártási eljárás, szakismeret, információ,
pénzügyi forrás - hatékony felhasználásának növelését a
veszteségek csökkentésével;
- a
technológiai folyamatok maradéktalan kiszolgálását a belső
szolgáltatások minőségi színvonalának emelésével és költségeinek
egyidejű csökkentésével;
- a
beszállítók felé a minőségi elvárások elfogadási kritériumokban
való meghatározását, valamint e kritériumok teljesítése alapján
a beszállítók minősítését;
- a
nemmegfelelőségek statisztikai módszerekkel történő feldolgozását
és ismétlődésük folyamatos mérséklését;
- a
helyesbítő és megelőző tevékenységek rendszerével a „0-hiba”
stratégia gyakorlati megvalósítását;
- oktatással,
képzéssel és tréningekkel a munkatársak minőségtudatos gondolkodásának
folyamatos fejlesztését.
Általános
célok a környezetvédelem területén
A környezet állapotának megóvása, javítása érdekében az ISD DUNAFERR Zrt. vezetése vállalja:
- a termékelőállítás,
valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatások folyamatainak az ISO
14001:2004 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszerben
történő működtetését;
- jogkövető
magatartással különös gondot fordít a környezetvédelmi jogszabályi
követelmények, hatósági előírások, szabványok betartására;
- a
gyártóberendezések korszerűsítésével, gyártási technológiák fejlesztésével
csökkenti a környezet terhelését,
- nagy
hangsúlyt fektet a természeti erőforrások, alapanyagok, energia
minél jobb hatásfokkal történő felhasználására;
- a
tevékenységei során keletkező hulladékok szakszerű és jogszerű
kezelése mellett törekszik azok mennyiségének, veszélyességének
csökkentésére;
- szelektív
gyűjtési rendszerek kialakításával elősegíti a hulladékok hasznosítását;
- törekszik
a keletkező hulladék anyagok és -energiahordozók termelési folyamataiban
történő újrafelhasználására, hasznosítására;
- korszerűbb
anyagok beszerzésével törekszik a veszélyes anyagok mennyiségének
és a környezetszennyezés kockázatának csökkentésére;
- a
folyamatok és tevékenységek környezeti hatásainak rendszeres
vizsgálatával a társaság környezeti teljesítmény alakulását ellenőrzi;
- a
beszállítókkal szemben a beszerzési, szolgáltatási szerződéseken
keresztül érvényesíti környezetvédelmi elvárásait;
- oktatással,
képzéssel és tréninggel folyamatosan fejleszti munkatársainak
környezettudatos magatartását, a környezet védelmében vállalt
és viselt felelősség elmélyítését.
Általános célok a munkahelyi egészségvédelem és biztonság
területén
Az ISD DUNAFERR Zrt. vezetése minden munkatársa részére lehetővé teszi
a munkavédelmi folyamatokban való aktív részvételt, a munkaegészség
biztonság (MEB) célokkal való azonosulást és a munkavédelmi stratégia
iránti elkötelezettséget.
Ennek érdekében az ISD DUNAFERR Zrt. vezetése vállalja:
- az ISD DUNAFERR
Zrt-nél stratégiai kérdéssé válik a munkavállalók egészség- és
biztonságvédelmének garantálása, ezzel is javítva a Társaság
piaci pozíciót,
- a
munkahelyi egészségvédelem és biztonságtechnika folyamatos
fejlesztése érdekében az MSZ 28001:2003 szabvány szerint tanúsított
irányítási rendszert működtet az ISD DUNAFERR Zrt-nél,
- munkatársait
saját védelmük érdekében folyamatosan informálja, képzi, tanácsokkal
látja el,
- folyamatosan
növeli a munkavédelmi szervezetek működésének hatékonyságát,
fejleszti a munkavédelmi szervezetek és a többi szervezeti egység
közötti együttműködést, növelve ezzel az ISD DUNAFERR Zrt. munkavédelmi
teljesítményét,
- a
munkahelyi egészségvédelem fejlesztésével növeli a munkavállalók
elégedettségét és az ISD DUNAFERR Zrt. iránt érzett lojalitását,
- a
változó gazdasági feltételek között új módszereket, technikákat
fejleszt ki, illetve vezet be a munkaadói és munkavállalói
felelősségérzet, együttműködés növelése érdekében, hogy a munkavállalói
figyelmetlenség miatt bekövetkezett balesetek száma folyamatosan
csökkenjen,
- a
munkavédelmi tapasztalatok kistérségi hasznosítását, a környezet,
a beszállítók munkavédelmi kultúrájának fejlesztését,
- az
éves beruházási tervekben növeli a munkahelyi egészséget
és biztonságot szolgáló beruházások, fejlesztések részarányát.
|