„ Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” (Kazinczy Ferenc)
2010 a Minőség Éve
Míg a tavalyi évben a munka- és egészségbiztonság kapott a szokásosnál is nagyobb figyelmet a vállalat mindennapjaiban, idén a minőség szakterülete került fókuszba a hatvanéves ISD Dunaferr Zrt.-nél. A kínálati acélpiac kihívásaira, a vevői igények folyamatos változására reagálva az idei évet a Minőség Évének nyilvánította a vállalatvezetés. Egészen december végéig számos programot szerveznek annak érdekében, hogy tovább erősödjön a vállalat vezetőinek és munkavállalóinak gondolkodásában a minőségtudatos szemlélet. Emellett alapvető cél marad a továbbiakban is a termékek és folyamatok minőségének jobbítása, és ezzel együtt a vevői elégedettség növelése.
„HATVAN ÉV A MINŐSÉG SZOLGÁLATÁBAN” — ez a programsorozat mottója, ami ez esetben korántsem csak szlogen, hiszen a Dunai Vasmű megalapításától kezdve jelen van a vállalat életében a minőség kérdésköre. A szakterület vasműs fejlődéstörténete jól példázza azt a folyamatot, amelynek során az eltelt hat évtized alatt az egyszerű „vasgyár” európai színvonalú céggé fejlődött. Az ötvenes-hatvanas években a termékközpontú szemlélet jellemezte a minőségügy működését, a 70-es években megfogalmazódtak a minőségbiztosítási elvek, s megkezdődött alkalmazásuk a gyakorlatban is. A 80-as években a vevői igények mind tökéletesebb kielégítése vált központi kérdéssé, a 90-es években pedig a vezetői elkötelezettség került előtérbe. Napjainkban egyaránt szükségszerű megfelelni a vevői igényeknek, a társadalmi és környezeti elvárásoknak. Az elvárások teljesítésének érdekében termékeire és folyamataira vonatkozóan a cég megszerezte a nemzetközileg elismert tanúsítócégek tanúsítványait, a minőségtechnikák alkalmazása pedig napi gyakorlat a vállalatnál.
A Minőség Éve programsorozat rendezvényei folyamatosan követik egymást az idei évben, a vállalat vezetői és munkavállalói mellett megcélozva a cég partnereit is: beszállítókat és vevőket egyaránt.
Meghirdetik többek között a munkavállalóknak a minőségjavításra vonatkozó ötletbörzét, valamint a „Legtöbbet fejlődő gyártómű” versenyt.
„Minőségügyi mutatók pontosítása az ISD Dunaferr Zrt. integrált gyártási folyamatában” címmel elkezdődik egy 2011 decemberében záruló projekt is.
Az év folyamán sor kerül olyan jellegű oktatási és szakmai napokra, konferenciákra is, ahol lehetőség nyílik a minőségügyi szakterületen megvalósuló, magas szintű K+F tevékenység eredményeinek bemutatására is.
A vállalat hetilapjában szakmai cikksorozat indul, amelynek célja, hogy mindenki számára közérthető formában ismertesse meg az érdeklődőket a minőségügyi szakterület legfontosabb tudnivalóival, információival.
A cég külső minőségügyi pályázaton is indul, mely pályázat elnevezése: „Elkötelezettség a kiválóságért”.
A programsorozat 2010. december 15-én záró értekezlettel ér véget, ahol sor kerül a teljes év értékelésére, és az elismerések átadására is.
A Minőség Éve programsorozat nyitó értekezletén részt vett Valeriy Naumenko vezérigazgató is, aki hangsúlyozta: a vállalat vezetése elkötelezetten dolgozik a fenti célok megvalósításán.
— „Manapság, amikor acél-túltermelés van a világon, és a piac jellemzően kínálati piac, a gyártás önköltsége pedig egyre inkább kiegyenlített az európai termelők körében, két lehetőségünk van a versenyképesség megőrzésére és növelésére. Az egyik a kapcsolódó szolgáltatások bővítése, a másik a minőség folyamatos fejlesztése. Ha gondok vannak egy termék minőségével, akkor a teljes gyártási folyamat gazdaságossága, hatékonysága megkérdőjelezhető. Az ISD Dunaferr Zrt. azonban már eddig is jelentős lépéseket tett a minőség útján működésének szabályozásával, a minőség javítását célzó beruházások megvalósításával, a különböző rendszer- és terméktanúsítványok megszerzésével – de ez önmagában nem elég. Folyamatosan fejlődnünk kell, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a Minőség Éve magas szakmai színvonalon kerül megrendezésre a vállalatnál, a későbbiekben pedig elkötelezettségünk gazdasági előnyeit is élvezhetjük” — fogalmazott a vezérigazgató.
Programok
Pályázati felhívások
Közlemények, cikkek, tudósítások
- 2010 a Minőség Éve az ISD Dunaferrnél... (Dunaferr hetilap 2010. január 22.)
- Piaci elvárások ma és holnap (Dunaferr hetilap, 2010. január 29.)
- Közérthetően a minőségről — egy kis történelem (I. rész) (Dunaferr hetilap, 2010. február 5.)
- Közérthetően a minőségről — egy kis történelem (II. rész) (Dunaferr hetilap, 2010. február 12.)
- 2010 a Minőség Éve az ISD Dunaferrnél (Dunaferr hetilap, 2010. február 19.)
- A minőségellenőrzés módszerei (2010. február 26.)
- Minőségguruk (2010. március 5.)
- Minőségszabályozás (2010. március 12.)
- A szabványok kialakulása, szabványosítás (2010. március 19.)
- Minőségbiztosítás (március 26.)
- Az ISO 9000 szabványcsalád (április 2.)
- Minőségirányítási rendszerek (1.) (Dunaferr hetilap 2010. április 9.)
- Minőségirányítási rendszerek (2.) (Dunaferr hetilap 2010. április 16.)
- Minőségirányítási rendszerek (3.) (Dunaferr hetilap 2010. április 23.)
- Minőségirányítási rendszerek (4.) (Dunaferr hetilap 2010. április 30.)
- Minőségirányítási rendszerek (5.) (Dunaferr hetilap 2010. május 7.)
- Minőségirányítási rendszerek (6.) (Dunaferr hetilap 2010. május 14.)
- 2010. május 26. - Minőségügyi szakmai nap az ISD DUNAFERR-nél (Dunaferr hetilap 2010. május 21.)
- A versenyképesség záloga - Hat évtized a minőség szolgálatában (Dunaferr hetilap, 2010. május 28.)
- Minőségirányítási rendszerek (7.) (Dunaferr hetilap 2010. június 4.)
- Az ipar húzóerő a minőségügyben - Kitekintés a szakmai napon (Dunaferr hetilap, 2010. június 4.)
- A Minőség éve az ISD Dunaferr Zrt.-nél - Elvárások és lehetőségek (Dunaferr hetilap, 2010. június 11.)
- Közérthetően a minőségről – Minőségtechnikák (1.) (Dunaferr hetilap, 2010. július 16.)
- 2010 – A Minőség éve programsorozat - Minőségügyi szakmai vetélkedő októberben…(Dunaferr hetilap. 2010. július 30.)
- Közérthetően a minőségről – Minőségtechnikák (2.) (Dunaferr hetilap, 2010. augusztus 27.)
- Közérthetően a minőségről - minőségtechnikák (3.), LEAN-módszer - a válságból kivezető utak egyike?! (Dunaferr hetilap, 2010. szeptember 3.)
- Közérthetően a minőségről - minőségtechnikák (4.), Javítsak, de mit? A pareto-diagram és a 80-20-as szabály… (Dunaferr hetilap, 2010. szeptember 10.)
- Közérthetően a minőségről - minőségtechnikák (5.), Minőségköltségek, avagy, a jó és a rossz minőség költsége… (Dunaferr hetilap, 2010. szeptember 17.)
- Közérthetően a minőségről - ISO 9000 Fórum XVII. Nemzeti Konferencia (Dunaferr hetilap, 2010. szeptember 24.)
- Közérthetően a minőségről - minőségtechnikák (6.), Mi a jó vevői elégedettségi kérdőív titka? (Dunaferr hetilap, 2010. október 8.)
- Közérthetően a minőségről - minőségtechnikák (7.), Folyamatirányítás egyszerűen - Így készül a tojásrántotta is…(Dunaferr hetilap, 2010. október 15.)
- Ki tud többet a minőségről? - Komoly kérdések, humorra hangolva (Dunaferr hetilap, 2010. október 29.)
- Közérthetően a minőségről - Dolgozók bevonása a minőség javításába (Dunaferr hetilap, 2010. november 19.)
- Közérthetően a minőségről - Mire jó a beszállítói audit? (Dunaferr hetilap, 2010. november 26.)
- Befejeződött a Minőség Éve – folytatás a mindennapokban (Dunaferr hetilap, 2010. december 22.)
|